FMovies

Sándor Badár

Sándor Badár

Badár Sándor (Jászberény, 1964. február 8. –) Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először bakterként, majd forgalomirányítóként. Horányban él, gyereklovagoltatással foglalkozik. Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsó sorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője. Szöveget nem szeret tanulni, a felvételeken legtöbbször improvizál. A stand-up comedy művelője, 2003 óta fellép a Dumaszínházban, és alkalmanként a Fábry Showban is. Nem hivatalos rekordként egyszer hét és fél órán át beszélt a közönséghez a Szegedi Ifjúsági Napokon. Szőke Andrással telefonos reklámfilmekben is szerepelt. Fia: Tamás, bűvész. „Föltolták az ázsiómat, azt mondják, hogy színész vagyok. De én nem vallom magamat csak annak. Gyereklovagoltatással foglalkozom, de színészi munkát is végzek. A névjegykártyámra az van írva, hogy Badár Sándor – szóra sem érdemes művész. Sose gondolkoztam azon, hogy mi vagyok.” Badár Sándor, 2004. szeptember, Interjú a filmkultúra.hu-n Forrás: Wikipédia

Born: 1964-02-08 • Jászberény, Hungary • 31 titles

Known For

Known For

Kontroll
HD
Movie•2003•hu

Kontroll

The District
HD
Movie•2004•hu

The District

In July
HD
Movie•2000•de

In July

Hunting for Englishmen
HD
Movie•2006•hu

Hunting for Englishmen

Hasutasok
HD
Movie•2006•hu

Hasutasok

Movie•1994•hu

East from the West or The Discreet Charm of the Media

Buhera mátrix
HD
Movie•2007•hu

Buhera mátrix

Bolshe vita
HD
Movie•1996•hu

Bolshe vita

Europa Camping
HD
Movie•1992•hu

Europa Camping

Cotton Chicken
HD
Movie•1990•hu

Cotton Chicken

Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
HD
Movie•1999•hu

Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele

Egy bolond százat csinál
HD
Movie•2006•hu

Egy bolond százat csinál

Csudafilm
HD
Movie•2005•hu

Csudafilm

Bakkermann
HD
Movie•2008•en

Bakkermann

Megy a gőzös
HD
Movie•2007•hu

Megy a gőzös

One More Like
HD
Movie•2025•hu

One More Like

Dumaszínház 20 - Röhögve Kibírtuk!
HD
Movie•2024•hu

Dumaszínház 20 - Röhögve Kibírtuk!

Junk Movie
HD
Movie•1992•hu

Junk Movie

Movie•N/A•hu

Everybody is Afraid of the Dwarf

10 éves a Dumaszínház
HD
Movie•2013•hu

10 éves a Dumaszínház